tipikus?
tegnap éjjel hajnalban aludtam el, majd korán kelltem.
Irány a fürdőszoba, zuhany az ébredéshez,
de puff.
akkor előbb izzócsere,
de puff,
sikeres manőver és a zuhanykarnis a nyakamban.
Bravo
akkor ez most elmarad, mert rohanni kell,
rohan, útközben találkozik ismerőssel, pár szó a zombiságról
majd megint rohan,
időben odaér,
de cseng a teló, késnek
vár,
majd megbeszélés,
után rohanás haza
majd ujabb teló, ujabb rohanás
majd végül az izzócsere,
sikeres,
és még akkor nem is tudja, hogy ezt elkönyvelheti a nap sikerélményének, mert közben e-mailjei érkeznek
nehezen tér magához,
kávé,
és a kevés alvás szédüléssel párosul,
próbál aludni, de koffeintúltengés miatt ez lehetetlen
szédeleg, szedi össze magát, majd nagy levegő és nekiáll
majd újabb mail, ezúttal máshonnan, de fontos és rég várta, csak hirtelen minden összekuszálódik, a gondolatok zizegnek,
pánikroham,
leblokkolás,
kétségbeesett segély kiáltás, ami válasz nélkül marad, mert hirtelen kihalt a világ
Majd végül hívás, és kicsit megnyugszik, átbeszélik és a feje kitisztul
majd utolsó pénzén colát vesz, holnapra nem gondol
és újra nekiáll
idő elszáll, aludni kéne, de cola megtette hatását, kukorékol, és már hajnal
pedig reggel megint korán kelés, megbeszélés, ezúttal máshol,
utána megint hajtás, szakadni kéne többfelé, koncentrálni kéne egyszerre 1 felé
és időmanage megint csúszott
Nem fér bele egy napba,
pedig mind1ik fontos
újra gondol,
újra tervez
és újra aludnia kéne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése