Persze rajzolhatnék gémes kutat, egy kies táj közepette ami a képen dominálva vonzza a szemet, megfürödve egy aranyló napfénysugárban mely ezáltal vezeti a nézelődő tekintetét mintegy a kép középpontjába ahol a háttérben megbúvó fák szellő által borzolt koronái mozgást visznek a képbe, ezáltal is éreztetve az idők végtelenségét, a változások örökké valóságát és az életet, a látszólag mozdulatlan és változatlan térben az idő haladását és magát az idő kútját, az életerőt és életadó vízet, a természet harmóniáját és az ember jelenlétét a pusztaság és elhagyott magány közepette is.
Na jah, és akkor nem lennének gondjaim a koncepció leírásokkal.
Semmi bajom a tájképfestőkkel, csak az én stílusom más, és hatni akarok másokra, nem belemagyarázni nekik, hogy mit lássanak, ha így teszek örökre megmarad az én képemnek, míg ha hagyom hogy őket megérintse ők érezzék és töltsék fel a saját lelkükből, érzéseikből, gondolataikból és emlékeikből, akkor onnantól az övék lesz, nekik szól.
Szellemi lehúzás.
Nem igaz, hogy az emberek hűlyék, és a szájukba kell rágni a gondolatokat, vezetni őket, és befolyásolni, megfosztani őket a saját sugallataiktól és ezáltal láncot vetni a képzeletükre. Miért ne szárnyalhatnának maguktól? Miért ne törhetnének ki a skatulyákból? Anélkül is annyi van nekik. Nem robotok, látnak, érzenek, gondolkoznak, ha hagyják őket. Ha nem akkor csak rohannak és nyugtázzák a dolgokat, tudomásul veszik, szűrik, és falak közt lavíroznak az info sztrádán, ami amúgy is zsúfolt már.
Szemét nem szemét,
érdekel, nem érdekel....
Lehet, hogy újra elkezdtem a duzzogást?
SOS
lázadó, kalimpáló, eget verő, fellegekben járó miközben agya zúgjait nehezékekkel tömik, hogy szálljon már le a földre és földön járjon.
Etikus lények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése